Nemes Nagy Ágnes

Budapesten született 1922. január 3-án, ugyanitt halt meg 1991. augusztus 23-án. Mindvégig eredeti nevén publikált. Házasságkötésétől kezdődően a hivatalos iratokban dr. Lengyel Balázsné néven szerepel. 1944 áprilisában kötött házasságot Lengyel Balázs író–szerkesztő–kritikussal. 1958-ban elváltak, de munkatársi, szellemi életközösségük a további évtizedekben is megmaradt.

Budapesten élt. 1939-ben a Baár–Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója, s itt szerzett diplomát 1944-ben. Egyetemi éveiben munkakapcsolatba került Szerb Antallal és Halász Gáborral.

Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. Első verseskötete Kettős világban címen 1946-ban jelent meg. Ez évben alapította – férjével közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947 őszétől 1948 augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.

A kemény diktatúra éveiben Nemes Nagy Ágnes szinte csak műfordítóként és a gyermekirodalom művelőjeként publikálhatott. Elsőrendűen francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint-John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos egyéb és más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-től pedig négy éven át a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabad szellemi foglalkozású íróként dolgozott.

Második kötetének, a Szárazvillámnak a megjelenésétől (1957) folyamatosan jelen volt az irodalmi nyilvánosságban, de mindvégig távoltartotta magát a kultúrpolitikai hivatalosságtól. A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre. (1969: A lovak és az angyalok; 1981: Között; 1986: A Föld emlékei.) Eredetisége és költői ereje révén mégis a korszak meghatározó, nemzedék-jelző alkotója lett, s egyúttal inspirálója a modern magyar líra további alakulásának. Költészetét a kortárs elemzők – a költő nyilatkozataira is építve – az „objektív líra”, az új tárgyiasság vonulatához sorolják, és az ún. „klasszikus modernség” egyik kimagasló teljesítményét látják életművében. Késői, tömbszerű nagy versei révén egyúttal a magyar prózavers egyik megújítójaként tartják számon. Versei külföldi folyóiratokban, antológiákban és önálló fordításkötetekben is megjelentek – angol, német, francia és olasz nyelven.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának (1984: A hegyi költő). Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái.

Az 1970-es, 80-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasó esteken és nemzetközi írótalálkozókon (Belgium, Franciaország, Németország, Anglia, Írország, Izrael), 1979-ben pedig négy hónapot töltött Iowában (USA), az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen – almanach formában – újraindították az Újholdat (Újhold-Évkönyv, évente kétszer 1986–1991). A tizenkét kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Az évkönyvek a gondolati nyitottság jegyében, a magas művészi és szellemi minőség elve alapján szerkesztődtek. Nemzedéktől függetlenül azok publikáltak bennük, akik e gondolattal azonosultak és e mércét megütötték. A szépirodalom mellett bőséges teret kapott bennük az esszé, a tanulmány – a legkülönbözőbb művészeti és tudományos területről. A magyarországi rendszerváltást megelőző években az Újhold-Évkönyvek sorozata egyúttal kísérlet és példa is volt minőségelvű értelmiségi kooperációra, a táborokba szerveződés helyett a szellemi együttműködés megvalósítására. A sorozat Nemes Nagy Ágnes halálával megszűnt.

Az író díjat, kitüntetést keveset kapott. Fiatalon, első kötetével elnyerte a Baumgarten–díjat (1948), első válogatott kötetéért kapta a József Attila–díjat (1969) és életművének elismerésére a Kossuth–díjat (1983). Halála után, 1997-ben Lengyel Balázzsal közösen megkapta Izrael Állam „Yad Vashem” kitüntetését, mert a Holocaust idején azon bátrak és igazak közé tartozott, akik biztonságuk kockáztatásával védték, bújtatták és mentették az üldözötteket.

1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar P.E.N. Clubnak is. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a Magyar Tudományos Akadémián belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1998-ban a Pro Renovada Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére, a díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.

Az életrajzot írta HONTI MÁRIA.

Nemes Nagy Ágnes és a kollégium

A költőnő üzeni: meg kell tanulni cselekvően létezni -
Nemes Nagy Ágnes nevét viseli a fehérvári leánykollégium

„Nemes Nagy Ágnes nevét veszitek fel!?” – ámultak sokan, amikor meghallották, hogy a székesfehérvári Gyümölcs utcai középiskolai leánykollégium névadó ünnepségre készül.

- Sokan csodálkozva, mások értetlenül fogadták a hírt, volt, aki nem is hallotta a nevet – meséli Kiss Gyuláné, a kollégium igazgatóhelyettese.– Verseit többen érthetetlennek tartják. Nemes Nagy Ágnes köteteibe ugyanis nem lehet csak úgy belelapozni, fel kell készülnie annak, aki vallatni, értelmezni akarja sorait. Externistaként hosszú időt töltött a híres Baár-Madasban, amely református gimnázium volt szigorú, következetes tanárokkal. Igen humánus és liberális szellem uralkodott falai között. Az önképzőkör élő, eleven közeget jelentett a versírással próbálkozó diáklánynak. Büszkén emlegette, hogy Áprily Lajos volt az igazgatója. Egyetemistaként magyar-latin-művészettörténet szakon tanult, ott kezdett Babits Mihállyal foglalkozni, akinek emberi, művészi hite és magatartása mellett egy életre elkötelezte magát. Hegyi költő címmel páratlan tanulmányt írt róla a 80-as években. Egyszerre lépett át a védett úrileánylétből a szélsőséges és borzalmas történelembe: 1944 az iszonyat és a szerelem éve volt. A háború borzalmaitól sokáig nem tudott megszabadulni: „Temettem pucér németet,/láttam a kormányt Debrecenben - / nem áll a ház, ahol szerettem,/ s nem ámulok, ha rettegek.”

Ekkor ismerkedett meg Lengyel Balázzsal, aki két évtizedig férje, szellemi társa volt. Levéllel köszöntötte az ünneplőket: „Örömömnek nem csak az az oka, hogy ő kivételes személyiség volt, már-már jelkép az irodalomban, hanem legfőképpen az, hogy ma is, holnap is, írásaiban mindenkihez szóló emberként él tovább…. A megtisztelő névadáson túl reményem az, hogy az ifjúság és a jövendő megismeri műveit, életútját, erkölcsét, és ha megismeri – megszereti. Sosem vágyott ő jelképpé válni, csupán meg akarta írni a nehezen mondhatót, vagy verseiben a mondhatatlant.”

Lakatos István akadémikus, költő, szerkesztőtárs emlékezett rá a Kultúra napján rendezett ünnepségen és mesélte el ifjú közönségének, mennyire szeretett és tudott tanítani.

Antal és Halász Gábor is szerelmes volt belé. Ágnes mosolya elbűvölte, úgy érezte, mosolyában benne van az is, hogy a germán világ megbocsátja az ő zsidó származását. Erkölcsi tekintély volt, csalhatatlan esztétikai érzékkel rendelkezett. Ottlik Géza egyedül neki engedte meg, hogy belejavítson az Iskola a határon című regényének kéziratába. Ma is sokan és sokszor érezzük: meg kellene beszélni Ágnessel.

Babits halálakor ugyanezt a hiányt érezték a pályatársak, amikor ezt kérdezték: Ki lesz élő mérték nekünk? – folytatja az emlékezést Lakatos István, aki többek között Vergilius összes műveinek fordítója, s aki fiatalként Az Újhold körül szerveződő írók, költők között forgott, nevelődött. Sok név ismerős abból a társaságból: Pilinszky János, Rába György, Mándy Iván, Szabó Magda, Lengyel Balázs…Az ünnep kissé búsra, szomorkásra sikeredett. Bartha Noémi, Kovács Judit, Czéh Zsuzsanna, Baki Mónika, Bertalan Adrienn, Házi Viktória versmondásai, Mátrai Erzsébet tanárnő felolvasásai között Törös Krisztina zongorajátéka, a Holdfény-szonáta, Polgár Éva csellójának megszólalása, Csontos Ágnes zongora- és Tóth Erzsébet fuvolajátéka jelentett vidámabb színeket, hangokat. A gyönyörű hangú Horváti Kata is bánattal bélelt népdalt énekelt. „Fúdd el jó szél, fúdd el, búmat s bánatimat…”

Kerekebb volt a kedv Móser íróportréinak párhuzamairól.

A kollégista lányok remek kézimunkáiból kiállítást rendeztek, érdemes rácsodálkozni Donkó Piroska szőtteseire, Juhász Erzsi gyöngyfűzéseire és a többiek leleménnyel, ízléssel formált tárgyaira, kelméire. Fennállásának 20. évfordulóját is ünnepelte a kollégium egy hetes rendezvénysorozattal. A névadó tiszteletére megyei szintű német nyelvi ford�tói versenyt rendeztek, amelynek első helyezettje Bódis Szilvia lett, a Radnóti kollégium diákja, a 2. Gajdics Marie, aki Árpád kollégista, a 3. pedig Tánczos Szilvia, a házigazda kollégium lakója. A megyei Szép magyar beszéd verseny legjobbjai: Czéh Zsuzsanna, Somfai Sándor, Kadlecsik Gabriella, Istvándi Csilla. A Nemes Nagy Ágnes szavalóverseny első három helyezettje: Házi Viktória, Komjáti Kata, Istvándi Csilla.

Rákos Csabáné, az igazgatónő beavatott a kollégium két évtizedének történetébe. Sokan és sokat fáradoztak azért, hogy ez az intézmény tényleg otthona lehessen a diákoknak. Ma már, sok más között, a tanárok és diákok jóvoltából létrejött Kulturált Ifjúságért Alapítvány, pályázatok sokasága, de főként sok-sok ember áldozatos és szívvel-lélekkel végzett munkája gyümölcseként a rideg szállóból marasztaló otthon lett, immár olyan névvel, amely egy rendkívül szilárd gerendázatú és nagy teherbírású költői magasépítményt és morális példát is jelent.

Zágoni Erzsébet
Az újságcikk megjelent:
A Fejér Megyei Hírlapban (1996.január 27.)

A Nemes hagyaték morzsái

Immár harmadik éve hagyománnyá vált, hogy az Ágnes névnap és névadónk születésnapjának környékén – idén január 19 és 22 között – különböző programok szervezésével emlékezünk meg székesfehérvári kollégiumunkban Nemes Nagy Ágnesről.

Bőséges „szellemi csipegetnivaló” maradt Nemes Nagy Ágnes után, rendezvényeink főleg ebben igyekeztek segíteni. S miért szerepel még a „morzsák” a címben? Mert törekedtünk ellesni olyan pillanatokat, gondolatokat, amelyek ugyan csak felvillanások az események ürügyén, de talán jobban tükrözik a héten történteket, mintha csak mintegy formálisan tekintenénk végig a programokon. Most is elfogadta meghívásunkat Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes volt férje, és elkísérte őt második felesége, Kerek Vera, akik a Nemes Nagy Ágnes hagyaték gondozói.

Lengyel Balázs a Nemes Nagy Ágnes szavalóverseny elnökeként az irodalom folytonosságáról beszélt, és elmondta, jó érzés átélni azt, hogy az ifjabb generáció is érdeklődik az irodalom iránt. (A technikai látvány fogyasztása mellett és helyett – egyéb hiedelmek ellenére – még ma is olvasnak a diákok verseket, sőt némelyikük érti is azokat.)

A költészet folytonosságát mi is megtapasztaltuk, hiszen számunkra furcsa közelséget jelentett – az elmondottak alapján -, hogy Lengyel Balázs szárnypróbálgató írásait még Radnóti Miklós segítette. S remek dolog bepillantani – a társa révén – egy-egy vers születésének körülményeibe. Megtudtuk névadónkról azt is, hogy mennyire grafomán volt, minden apró papírdarabkát megragadott az írása. Ezeket pedig elég lehetett rendben tartani. Így eshetett meg, hogy a halála után sokáig a „szappangyűjteménye” alatt kallódtak addig ismeretlen versei. Ezek az Unikornis Kiadó által nemrégiben megjelentett válogatáskötetbe már belekerülhettek.

Megtudtuk, hogy a kedvenc passziója a pingpong volt. Egészen véletlen, hogy a kollégiumi pingpongverseny is ezen a héten zajlik. A másik kedvtelése pedig a szójáték volt. Ezen sem lehet csodálkozni, hisz, mint megtudtuk, verseit – amik egyszerűnek éppen nem nevezhetők – fejben szinte készre írta.

A Nemes Nagy Ágnesről szóló rendhagyó irodalomóra nem akart irodalomelméleti mélységekben vájkálni, és mégis jártunk fent és lent, akkor is, ha „csak” a költő iránti érdeklődés felkeltése, az alkotás különös világának közelebb hozatala volt a cél. A „csöpögő” érzelemfelfogáshoz vagy a posztmodern elidegenedéshez képest a Nemes Nagy Ágnes-i objektív líra egészen más pályán mozog. Üdítő volt hallani arról, hogy valaki az értelemmel szeretni elvét vallotta, és a misztikus semmije helyett a nehezen vagy éppen hogy csak kimondhatót próbálta megfogalmazni. Úgy váltak ezek a gondolatok a diákok számára észrevétlenül is befogadhatókká, hogy mindez a barátság, a természet témájába volt burkolva.

Mindig rácsodálkozunk mennyi tehetséges diák van.

Évről-évre „Ki mit tud?” kiállítást rendezünk, az idén is sok szép festményt, grafikát, gyöngyékszert, kerámiát láthattunk. A Nemes Nagy Ágnes verseinek illusztrálására kiírt pályázatra is figyelemre méltó alkotások készültek.

A hét programjainak jelentősége kulturális töltődésen túl az is, hogy ilyenkor a kollégium nyitottá válik, a különböző versenyekre a megye majd minden kollégiumából jönnek résztvevők. Vonzerőt jelent az is, hogy lányok és fiúk együtt szerepelnek (pl. táncház, Kultúra Napja, szavalóverseny). A heti programsorozatot a Kultúra Napja alkalmából szervezett műsor zárta. Ezen a napon a „szomszéd vár”, a József Attila Fiúkollégium tanulóival és tanáraival közösen ünnepeltünk. Korábban ebben a programban többségében a két intézmény nevelői szerepeltek. Az idei műsort jó néhány diák színvonalas produkciója színesítette.

Ők a különböző versenyeken már többször is vállalták a megmérettetést, de hogy egy olyan nagyközönség elé is, mint amit a lány- és fiúkollégium diák- és tanárserege jelent, ki mertek állni, mindenképpen dicséretes dolog. Természetesen a kollégák is minden évben okoznak meglepetést szereplésünkkel. Nagyon jó terep ez a tanároknak is a hétköznapokban sokszor elrejtett tehetségek felvillantására.

Mindemellett a tanár-diák kapcsolat szorosabbá tételében is nagy jelentősége van. Tapasztalataink szerint a diákok kíváncsiak nevelőtanáraik „kincseire”, és egyemberként izgulnak a felnőttek jó szerepléséért.

A hét folyamán újabb és újabb ötletek születnek, amelyeket talán a jövő évi rendezvények során meg lehet valósítani. A kollégiumi folyosón a diákokkal folytatott beszélgetések, véleménykérések, élménybeszámolók mind-mind olyan források, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk, ha a diákok számára is emlékezetessé akarunk tenni – a formalitáson túlmutatva – egy olyan rendezvénysorozatot, mint amilyen az intézmény névadójáról szóló megemlékezés.

Reméljük, a nemes hagyománymorzsákból az elkövetkezendő években is lesz még csipegetnivalónk!

Szabó Zsuzsanna,
Dr. Rajkyné Rozbora Gabriella

Rendhagyó irodalomóra

A Nemes Nagy Ágnes Hét alkalmával volt egy nekem igen tetsző rendezvény, a rendhagyó irodalomóra. Hadd idézzek egy mondatot, ami megragadt bennem:

„A vers nem értelmedet akarja meghódítani, nyájas olvasó, hanem látomásra ingerel. A nagy versek szavai egyszerűek, mint a víz, s ugyanolyan mélyek és céltalanul érthetetlenek….”

Az idézet Márai Sándor „Ég és föld” című könyvéből való. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépen megfogalmazott, emelkedett hangulatú gondolatokat.

Mikor ott ültem és hallgattam az előadást, érdekes dolgokra jöttem rá. Egy Varga Domonkos „Íróiskola” című könyvében olvasott gondolat jutott az eszembe:

„A költő akkor születik halva, ha azt hiszi magáról, hogy tud írni.”

Alapvetően mindenki irogat verseket ilyen idős korában. Az már egyénre szabott, hogy az idő elteltével többet akarjon az ember, és ne csak ösztönösen vesse a sorokat a papírra, hanem tanult és tapasztalt íróként értse is, mit, hogyan és miért tesz, ír le. Szép dolog az írómesterség, de mégsem ajánlgatják senkinek. Hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy valaki meg is tudjon élni belőle. Nem érdemes a művészetért éhen halni. A szerencse mellett nem árt egy kis tehetség, pénz és sorolhatnám naphosszat, mi minden szükséges még hozzá, hogy hivatalosan is valaki íróvá, költővé váljon. Mégis van, akinek sikerül. Én is irogatok, de mint mondtam, nem én vagyok az egyetlen. Remélem, aki érez magában annyit, az elindul a csöppet sem könnyű, nagyon rögös úton: az íróvá válás útján. Szívből kívánok ehhez sok sikert és kitartást. Végül még egy idézet jó tanácsul az útra:

Meghal minden író, elássa az idő,
De amit ő ír, idővel egyre nő.
Így hát, amit leírsz, tökéletes legyen,
Ragyogjon a papír végítéleteden!

Miókovics Eszter